top of page
  • Writer's pictureFanni Vesztl

Éjszakai bagoly

Egy baglyot festettünk ma a hamarosan nyíló Bagoly pubnak. A sötétkék alap adott volt, erre került a vaniliasárga grafika az örök kedvenc madárral. Már a tervezés is élmény volt, hát még a kivitelezés.

baglyos falfestés

A felrajzolásnál fontos volt, hogy a minta tükörszimmetrikus, úgyhogy előkerült a mérőszalag, meg a vonalzó is, hogy nehogy elcsússzon valami. A kültéri festék szerencsére még erre a sötét alapra is kiválóan fog. Diszperzittel valószínűleg 4-5 réteg sem fedett volna rendesen. A ragyogó nyári időben gyorsan is száradt, így hamar fel tudtuk vinni a második réteget is. Reméljük a majdani vendégeknek is elnyeri a tetszését a madarunk.

bagoly festése

S mivel a Római térről pillanatok alatt a Római partra lehet jutni, a munka után le is sétáltunk mi is pihenésképpen. Érdemes volt: teljes nyugalom, napfényes, madrácsicsergéses kikapcsolódás várt a néptelen parton. Amíg Krisz kacsázott, én csigát rajzoltam a vízparti kavicsokból. Aztán csak hallgattuk a Duna csobogását, és élveztük a lágy szellőt, a napot és a természet illatait.

Duna parti pihenés


0 comments

Recent Posts

See All

ความคิดเห็น


bottom of page