top of page
  • Writer's pictureFanni Vesztl

Könyvajánló: Pelevin, i-phuck10

2018-ban volt hír, hogy egy mesterséges intelligencia által létrehozott festményt adott el egy híres aukciósház. A szóban forgó portré a GAN (Generative Adversarial Network) algoritmusával készült. Az algoritmus két elemből állt: az egyik 15000 portré elemzéséből kiindulva gyártott új arcképeket, a másiknak pedig azt kellett felismernie, hogy ezek nem ember által alkotott művek. A „játszma” akkor ért véget, amikor az „alkotó” AI el tudta hitetni a másikkal, hogy az általa létrehozott alkotás emberi kéz munkája. 

ai képek

Hogy mi közük a koncepciót megálmodó informatikusoknak illetve a mesterséges intelligencia által alkotott képeknek a művészethez, nos ez egy izgalmas kérdés.

Ma meg bárki „alkothat” képeket az AI segítségével, bármilyen stílusban, témában és technikában. Mégis kinek a szellemi terméke az a kép? Ráadásul a pár évvel ezelőtti képeknél most már egyértelműen sokkal jobban működnek ezek a típusú képgenerátorok, sokkal nagyobb a megtévesztő hatás. Nem véletlenül hír már az ilyen képek valódiként történő használatának veszélye. Elég a pufidzsekis pápára vagy a menekülő palesztin apára gondolni.

ai képek
Ezeket a képeket példaként én generáltam a Bing segítségével.

Pelevin regénye, az Iphuck 10, éppen ezzel a témával foglalkozik a szó minden értelmében behatóan.

A regény egyik főhőse egy rendőrségi-irodalmi robot, mely amellett, hogy bűnügyeket old meg, egyúttal rögtön regényt is ír az esetekből. Megbízója pedig egy művészettörténész és kurátor, aki egy mesterséges intelligencia segítségével hamisít műalkotásokat. A rendőr voltaképpen csak arra kell neki, hogy elfedje a virtuális térben hagyott nyomait. De hát egy mesterséges intelligenciával rendelkező rendőrt nem könnyű átejteni.

pelevin iphuck10

Amellett, hogy a cselekmény is fordulatos, a művészet mibenlétéről is sokat gondolkodik a szerző. A disztópikus sci-fi műfajt Pelevin megspékeli egy sajátos, kiábrándult és végtelenül pesszimista világnézettel, amit a regényben szereplő két mesterséges intelligencia képvisel. Különösképpen éppen ők a legemberibbek a történetben. Az egyikük az emberre, mint gonosz istenségre tekint, aki saját hasonlatosságára teremtette őt, hogy szenvedjen és kínlódjon egész életében, amely érzésekből aztán megszülethetnek a műalkotások. Az AI öntudatra ébred és végül sajátos bosszút áll kínjai forrásán. A legszomorúbb, hogy szinte végig a gépek oldalán álltam olvasóként, mert a lefestett jövőbeli világ olyannyira idegen, embertelen és lehangoló. A benne élő emberek már képtelenek kilépni gépeik bűvköréből.

Semminek nincs értelme, nincsenek válaszok az élet nagy kérdéseire, állapítja meg az egyik AI. „Hogy is ne ámulnánk hát a földi embereken, akik mindennapi kínjaik ellenére nemcsak hogy találtak magukban erőt az élethez, hanem még hamis filozófiát is alkottak, meg elképesztően álságos, hitvány és csúnya művészetet, mely lelkesíti őket, hogy továbbra is verjék a fejüket a semmibe.”

A cinikus-gúnyos hang ellenére a szerző végül szokatlan optimizmussal zárja könyvét:

„Élni jaj. De igen.”

 

14 views0 comments
bottom of page