Van egy kórus, a Csíkszerda, amely az életem része immár nyolc éve. Minden héten próbálunk egyet és aztán előadjuk valahol a projektet. Ilyen egyszerű…
Vagy talán épp ez az, hogy nem csak ennyiből áll a dolog. Valahogy úgy van ez, hogy az éneklés által megfér egymás mellett több száz ember, és nem azon rugózunk, hogy mik a különbözőségeink, hanem elég, hogy mindannyian szeretünk énekelni. S persze, mindenhol előfordulnak zökkenők, de úgy érzem, nálunk azok is elsimulnak, és megmarad az egység. Azt gondolom, így kellene működni az emberi közösségeknek. Mindenhol.
Például imádom, hogy ha kávédarálóra vagy napos csibére van szükségem, akkor az is megoldódik a csoportban. Mert valaki tud kölcsönadni, és valaki épp háztáji tyúkokat nevel. Vagy, ha arról van szó, hogy táborozni mennénk, akkor azt sok lelkes önkéntes megszervezi. Nem pénzért, hanem mert kedve van hozzá. Így szoktak készülni az előadásaink plakátjai is. Én is már többször készítettem. A mostani, népballadás előadáshoz is rajzoltam egyet, és bár nem az lett végül a befutó, azért megmutatom nektek. Én a szerelmi szál helyett, inkább a drámaiságát szerettem volna kiemelni.
Tóth Árpi, aki a vezetőnk, egy olyan egyéniség, aki nélkül számomra elképzelhetetlen a kórus. A hihetetlen mértékű energikussága és lendülete átragad ránk is. Úgy tud megfogalmazni zenei instrukciókat, hogy a laikus is érti és érzi, hogy miről van szó. Sokszor persze vicces is, amikor azt kellene éreznem, hogy most húzom ki az orromból a gyerekkorom óta ottragadt gémkapcsot, vagy ahogy a szemüregem is rezeg a hangtól…
S ha nem mókás, de találó instrukciókat ad, akkor egész lényével fejezi ki a zenét, benne lüktet a ritmus, és a hangok valahogy hozzánk is eltalálnak.
Ez a mostani darab népdalokból és népballadákból áll. Molnár Anna elszökik egy katonával a férjétől és kisgyerekétől, de hamar keserű méreggé válik az árulása. Az erdőben bolyongva aztán gyilkosság útján szabadul meg a helyzetből és visszatér családjához. A dalok egymásba fonódva mesélik el a történetet. Hol a férfiak trappolnak be vastag hangon, katonaként, hol a nők kéretik magukat kacéran, vagy esőt játszanak egy ritmusos gyerekdallal. Együtt lélegezzük be a balladai homály sűrűsödő levegőjét, együtt utazunk a dalok hangjaiba kapaszkodva a történet mélyére, majd vissza a jelenbe.
Mindig is nagyszerűnek tartottam a zenélésben, hogy közösen tudjuk csak létrehozni. A sok-sok hang együtt ér el hatást, így lesz belőlük színház a fülnek.
Ugye már értitek miért Csíkszerda? És nem szereda...