Hol is kezdjem? Van egy kézműves tábor, ahol nyaranta, kicsi korom óta legalább egy hetet eltöltök. Ez a tábor az Öregmedve és Nagymedve Indiántábora, amely idén ünnepli 34. születésnapját.
Mit is jelentett nekem gyerekként a tábor? Barátokat, szabadságot, játékot, sok-sok kézműveskedést és még szorosabb ismeretséget a természettel. Már az első táborban megbarátkoztam Sasszemmel, aki a mai napig barátnőm. Volt olyan év, hogy boszoránylepkéket gyűjtöttünk a kiránduláson, mert tele volt velük az erdő, és nagyon békésen elvannak az ember kezén is. Volt, hogy az erdő szélén lakó varangyoknak igyekeztünk jobb lakóhelyet kialakítani és volt, hogy a patakban bogarásztunk. Persze volt sok olyan év, amikor lelkesen nemezeltünk, gyöngyöt fűztünk, szőttünk, fontunk, agyagoztunk reggeltől-estig. Számomra már egész kiskoromtól a kreatív tevékenységek a kikapcsolódást jelentették.
Régebben jó nagy túrákat is tettünk, és mivel az Óbánya környéki erdő gyönyörű, mindig szerettem ezeket az egész napos kirándulásokat. Amikor közben bőrig áztunk, az is kaland volt. Ahogy teltek az évek, régi ismerősként üdvözöltük a Csepegő sziklát, a különleges vízlépcsőt, a forrásokat, az ösvényen hol előbukkanó, hol eltűnő patakot, és a váraljai tavakat. Amikor kiderült, hogy a következő év nem Óbányán lesz, mohát, kéregdarabot és egy kis patakvizet vittünk haza emlékbe, mert anyira ragaszkodtunk a helyhez és az ottani varázslathoz.
Volt persze olyan is, hogy a barátnőkkel vihorásztunk egész héten, és az alkotásra kevesebb idő maradt. De bárhogy is alakult, mindig nagyon vártuk azt a pár hetet. Szerettük az esti tábortüzet és a közös éneklést, a meséket. Örökre emlékezetes marad, amikor egész héten nemezeltünk egy óriási sátrat, vagy amikor a faragott totemoszlopok készültek.
Aztán persze eljött az az idő is, hogy túl nagy lettem a gyerektáborba, és akkor néhány évet kihagytam. Legközelebb viszont már, mint Madártoll törzsfőnök tértem vissza, és már én tanítottam a nemezelést, textilfestést, gyöngyszövést. Felnőttként nyilván teljesen más táborozni. De számomra még mindig a valóságból való kiszakadást és az elmélyült bíbelődést jelenti. Ma mások a gyerekek, kevesebb a türelmük, de azt látom, hogy még mindig meg lehet szólítani őket azzal, ha szabad alkotásra vagy közös játékra invitáljuk őket. A túrák pedig rövidebbek lettek, de így is nagyszerű az erdőt járni.
És miért fontos nekem ez a tábor? Nos, Öregmedve törzsfőnök az apukám, aki immár több generációt ajándékozott meg egy különleges nyári élménnyel. Anyukám, bár már nem jár, de Bíboralkony törzsfőnök, aki fáradhatatlanul fűzte a gyöngyöt a kis indiánokkal, testvérem Tűzvarázs, aki szintén szuper technikákat tud tanítani, és férjével, Jódarázzsal együtt néhány éve a tábor szervezője is egyben. Szóval úgy érzem nagy részben ez a családom közös alkotása, amire büszkék lehetünk. Persze az összes többi törzsfőnök is nélkülözhetetlen, hiszen mindenki valami másban ügyes, és mi mind, együtt hoztuk létre és működtetjük évről-évre az indántábort. Uff!
