Nemrég a kórusunkkal, a Csíkszerdával előadtuk a legutóbbi projektünket, amelyben skandináv dalok szerepeltek. A különös, ősi hangzású, dalok belopták magukat a szívünkbe, megszerettük őket nagyon és érdekes volt izlandi meg norvég nyelven énekelni.
Persze festegetni is kedvem támadt tőle, mintegy búcsúzásként a projekttől, mert azóta már új előadást próbálunk.
Az egyik dal egy altató volt, arról is és még más művekről is az a különös sarki fény, meg a zord hegyek jutottak eszembe, ahol minden mozdulatlan és időtlen.
A Csíkszerda nem teljesen hagyományos kórus egyébként, a megtanult dalok nem feltétlen úgy hangzanak el, ahogy az a kottában meg van írva. Egymásba folynak, néha felbomlanak hosszan kitartott hangokká, néha olyannyira lelassulnak, hogy a dallam már csak épphogy felsejlik. Negyven percen keresztül ne suakítja eg sei a dallamok folyamatos áramlását.
Azért mégis idelinkelem a személyes kedvencem eredetijét, a videóban persze nem a kórusunk énekel:
A dallamok hangulata miatt, most akvarellt választottam, és az egyik kórusos barátnőmtől kapott klassz, vízzel tölthető ecsettel festettem. Nagyon praktikus kis eszköz, mert folyamatosan jön belőle a víz, és ahogy szép lassan fogy a pigment az ecsetről, úgy változik a szín intenzitása. Mint ahogy a hangok is felcsendülnek, aztán elhalkulnak.
Megtaláltál minket a képen? ;)
Kivételesen egy olyan dal is szerepelt a programunkban, amihez zongorakíséret is volt. Ez is nagy kedvencünk, imádtuk énekelni.
A kórusunk amúgy jelenleg 200 főből áll, szóval jó sokan vagyunk, és igazi közösség, ahol minden önkéntes alapon működik. Azt hiszem, ha több ilyen dolog lenne az életben, akkor a világ jobb hely lenne.
