Így neveld a galambodat

Cuki körülbelül tíznaposan került hozzám. A szülei eltűntek, sajnos hiába várt rájuk. Egy ilyen pici madárnál az idő gyorsan fogy. Főleg akkor, amikor még szinte csak sárga pihe borítja, és alig van rajta toll, ami melegen tartaná.

Tudtam, hogy gyorsan kell cselekedni, különben kihűlhet. Így került hozzám.

A nevét hamar megkapta. Amikor megláttam, rögtön az jutott eszembe: milyen csúnyácska… és mégis milyen cuki. Tényleg nagyon aranyos kis madárnak bizonyult. Egészen más természetűnek, mint az előző galambfióka, akit neveltem.

Ő valószínűleg tojó. Nyugodtabb fajta, és két dologért különösen rajong: a fürdésért és a napozásért. Nagyon élvezi, ahogy a víz végigfut a tollain, majd utána hosszan üldögélni a melegben és tollászkodni - mintha pontosan tudná, hogy az életben néha nem kell több egy kis napsütésnél.

Az emberek ritkán látják a galambokat ilyen korban. Talán ezért is könnyű közömbösen nézni rájuk. Pedig amikor egy ilyen kicsi élőlény rád bízza magát, hirtelen észreveszed, mennyire külön világ lakozik benne.

Sokszor eszembe jutott közben a galamb különös kultúrtörténete is. Furcsa, hogy ugyanaz a madár, amely egykor a béke szimbóluma volt, ma mennyi megvetést kap. A bibliai történetben olajágat hozott vissza az özönvíz után, az isteni megbocsátás jelét, később pedig a keresztény hagyományban a Szentlélek jelképe lett. Talán azért éppen galamb, mert van benne valami különös szelídség. 

Ha egyszer képesek voltunk egy madárban a reményt és a békét meglátni, talán ma is megpróbálhatnánk egy kicsit békésebben együtt élni azokkal az állatokkal, akik körülöttünk élnek.

Ha valaki hasonló helyzetbe kerül, és talál egy fiókát – így készítem neki a tápot

Cuki még nagyon kicsi volt, ezért az elején pépes táplálékra volt szüksége. Az én keverékem egyszerű, nálam nagyon bevált, szépen fejlődött tőle a madár:

• jól megfőtt tojássárgája

• zsenge cukorborsó

• csemege kukorica

• darált magkeverék

• víz

Ebből robotgéppel pépet készítek, amit egy 20 ml-es fecskendőbe töltök. A pépet melegen, de nem forrón kell adni a madárnak. A fecskendő végét levágom, majd egy kilyukasztott lufit vagy gumiujjat húzok rá. A galambfióka a csőrét a kis résbe dugja, és onnan issza ki a pépet - hasonlóan ahhoz, ahogy a szülőmadártól enne.

Cuki még annyira pici volt az elején, hogy elég volt egy búgó galambanya hangját lejátszanom neki, és máris keresni kezdte a „csőrt”. Onnantól már bízott bennem, és minden alkalommal boldog szárnyrezgetéssel várt.

Ezért is született Krisztián festménye és az én gyöngyökkel díszített textil galambom. Emlékeztetőül és figyelemfelkeltésül, hogy a természet nem egy elpusztítandó, zavaró dolog, hanem a túlélésünk alapja. A tekergőző pondrótól a madarakon át az emlősökig minden összefügg. Néha pedig elég egy apró, csúnyácska galambfióka ahhoz, hogy ezt újra eszünkbe juttassa.

vissza a főoldalra